Dátum
Eredmények
elrejtése
Nincs találat
Bemutatkozás

Röplabda

A Röplabda Szakosztály eredményeinek és sportolói létszámának köszönhetően a TFSE kiemelt jelentőségű szakosztályai közé tartozik.

A 2024/2025 szezonban két szakágban (női és férfi) 2 felnőtt, 2 egyetemi, illetve 9 utánpótlás csapatot, összesen közel 200 sportolót versenyeztetünk.

Az elmúlt évek szisztematikus építkezésének köszönhetően felnőtt csapataink közül a férfiak a legmagasabb osztályban, az NB I.-Extraligában, míg a hölgyek a második vonalnak számító NB I.-ben szerepelnek. A 2023/2024 szezon sikerekben gazdag volt, hiszen a női csapat fantasztikus eredményt elérve megnyerte az NB I. bajnokságot, míg a férfi gárda első szezonját töltötte az Extraligában, ahol több mint tisztességes helytállással a 10. helyen zárt.

Utánpótlásunk két lábon áll. Női vonalon a bázisunk Kalocsán található. Az itt működő műhely a helyi sportszakemberek odaadó tevékenysége jóvoltából évek óta minden korosztályban versenyeztet csapatokat. Budapesten is elkezdtük kiépíteni a lány utánpótlást, jelenleg egy U17-es csapat működik a fővárosban.

Fiú vonalon teljesen az elejéről indulva néhány év alatt felépítettünk egy budapesti bázist, – elsősorban férfi felnőtt csapatunk jelenlegi vezetőedzője, Nagy Gergely áldozatos munkájának köszönhetően – ahol U13, U15, U17 és U20 korosztályokban indulunk a különböző bajnokságokban. A szakmai eredmények sem kerülik el csapatainkat, a felnőtt alakulatunk közvetlen utánpótlását jelentő U20-as fiú együttesünk a 2024/2025 szezonban már az I. osztályban szerepel!

Nem csak a kiírt bajnoki rendszerben megtartott mérkőzéseken, de a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) küzdelmeiben is rendre remekelnek csapataink. A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) női csapata az elmúlt három kiírás bajnoka, amíg a férfiak kétszer végeztek másodikként és egy ízben a dobogó harmadik fokán.

Az országos egyetemi bajnoknak lehetősége van a nemzetközi porondra is kilépnie. Az Európai Egyetemek Sportszövetsége (EUSA) által megrendezett röplabda tornákon a TF színeiben induló női alakulat hazai legjobbként az elmúlt 3 évben rendre megmérettethette magát. A hölgyek folyamatosan fejlődve (9., 7., 5. helyezések) mindig méltóképpen képviselték egyetemüket és hazájukat. A férfi gárda először 2024 nyarán debütált az összeurópai röplabda bajnokságon, egy előkelő 9. helyezéssel.

Fontos kiemelni, hogy a csapatokat rendre fiatal, TF-en végzett szakemberek készítik fel és vezetik. 2025-ben, a klub és az egyetem centenáriumának tiszteletére a TF rendezheti az Európai Egyetemek Röplabda Bajnokságát. Sportolóink és szakembereink hangsúlyosan készülnek a hazai megmérettetésre.

Kövess minket!

Friss hírek

Nincs találat

TF Mobilcsarnok

47.49245474673965, 19.026591290233153

A Sportközpont mélygarázsában parkolási díj ellenében, valamint a környező utcákban 8:00-22:00 között parkolási díj ellenében.

Tömegközlekedéssel:
  • 17-es és 61-es villamos Csörsz utca vagy BAH-csomópont megálló
  • 212A, 212B jelzésű autóbusz Csörsz utca megálló
(MOM park mellett)
  • 139, 140, 140A jelzésű autóbusz Csörsz utca megálló
(Alkotás Point Irodaház mellett)
  • 8E, 108E, 110, 112 jelzésű autóbusz BAH-csomópont megálló
  • 139, 140, 140A, 212A, 212B jelzésű autóbusz BAH-csomópont megálló
  • M2 metró Déli pályaudvar
(10 perc gyaloglás)

TF „D” terem

1123 Budapest, Győri út 13.

Dr. Koltai Jenő Sportközpont

1123 Budapest, Csörsz utca 2-10.

Környező utcákban 8:00-22:00 között parkolási díj ellenében.
Hétvégén ingyenes!

Tömegközlekedéssel:
  • 17-es és 61-es villamos Csörsz utca vagy BAH-csomópont megálló
  • 212A, 212B jelzésű autóbusz Csörsz utca megálló
(MOM park mellett)
  • 139, 140, 140A jelzésű autóbusz Csörsz utca megálló
(Alkotás Point Irodaház mellett)
  • 8E, 108E, 110, 112 jelzésű autóbusz BAH-csomópont megálló
  • 139, 140, 140A, 212A, 212B jelzésű autóbusz BAH-csomópont megálló

Elérhetőségek

Férfi szakág technikai vezető
Szél Márta
Csapatmenedzser
Fikó Balázs
Csapatmenedzser
Urbán Viktória
Szakosztályvezető
Fikó Attila